1915 júniusában újabb lépés történt a kötött hadigazdálkodás avagy a „konzervatív háborús szocializmus” területén: a kormány elrendelte az 1915. évi gabonatermés zár alá helyezését és állami igénybevételét. Egyben döntött egy központi gabonabank, a későbbi Haditermény Részvénytársaság magalakításáról, amely a gabona állami felvásárlását, szállítását és elosztását végezte a „nyerészkedés kizárásával”.  A liberális gazdaságpolitika részleges feladását, a termelők tulajdonjogának korlátozását a közélelmezés és közszükségletek célszerű biztosításával indokolták. A termelők csak a saját házi és gazdasági szükségleteikre – azaz saját fogyasztásra, terménybeli járandóságokra, vetőmagra, állatállomány ellátására – szolgáló részt használhatták fel szabadon. A magánfogyasztók még szeptember 15-ig vásárolhattak gabonát saját házi és gazdasági szükségletükre bármely termelőtől. A 1915-ös lefoglalt termés forgalmát azonban már az állam ellenőrizte, ezért annak jog és engedély nélküli elszállítását, eladását, közvetítését vagy megvásárlását a rendelet tiltotta – bár a fentiek elkövetése csak kihágásnak minősült, így enyhének mondható büntetés helyeztek kilátásba (legfeljebb két hónap elzárás és 600 koronáig terjedő pénzbírság).
Korábban a gabona állami lefoglalását, a gabonamonopóliumot nemcsak a szociáldemokraták lapja, a Népszava, hanem a polgári lapok is követelték. A Népszava azonban csak a kormányrendelet alapelvével értett egyet, a részletszabályokat már kritizálta. Leginkább azt hiányolta, hogy a Haditermény Rt. milyen áron fogja a gabonát felvásárolni és főleg eladni, azaz véget ér-e az élelmiszerdrágaság? Szóvá tette, hogy a hírek szerint az új gabonabank igazgatóságában – amelynek tagjait a kormány nevezi ki – úgymond a gazdáknak, a malmoknak, a bankoknak és a gabonaüzéreknek meglesz a kellő képviseletük, de a fogyasztóknak, főleg a szervezett munkásság és a munkás fogyasztási szövetkezetek képviselőinek nem jut majd hely. Nem értett egyet azzal, hogy a magáncélokra még pár hónapig lehessen szabadon gabonát venni, mert az csak ismét a gazdagoknak kedvez, ahogy az átmeneti időszakban a városok ellátásának biztosítását sem látta megfelelőnek. Kifogásolta azt is, hogy a kormány nyitva hagyta a szeszfőzésre elkülöníthető gabonamennyiség kérdését is, miközben a háborús helyzetben szerinte „az ország érdekének csak egy elintézés felel meg: semmiféle emberi élelmezésre alkalmas gabonából vagy más élelmiszerből szeszt főzni nem szabad”.
A szociáldemokraták egyik követelése meghallgatásra talált: a kormány helyet ajánlott fel nekik a Haditermény Rt. igazgatóságában. A pártvezetőség elfogadta az ajánlatot, így Garami Ernő bekerült a testületbe a fogyasztók és a munkásság képviseletében. A Népszava azonban fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az igazgatóság zömét így is a nagybirtokosok, malomigazgatók és gabonakereskedők alkotják, akiknek a gabona magas ára közvetlen vagy közvetett érdekük volt.

Felhasznált irodalom:
Az új kenyér = Népszava, 1915. június 18.
A gabonatermelés lefoglalása = Népszava, 1915. június 18.
Közgazdasági szemle = Népszava, 1915. június 27.
A m. kir. minisztérium 1915. évi 2.072. M. E. számú rendelete az 1915. évi búza-, rozs-, kétszeres-, árpa- és zabtermésnek zár alá vételéről (1915. június 16.) = A háborúval kapcsolatos törvények és rendeletek gyűjteménye. III. füzet. Budapest, 1915.

Készítette: Ignácz Károly

Népszava, 1915. június 18.
Az új kenyér

A mai társadalmi rendet a termelés anarchiája jellemzi. Mindenki azt termeli, amit jó profittal eladni remél: mindenki – a nemzetközi óriás kartelleket kivéve – annyit termel, amennyit eladni remél, mit sem törődve a társadalom valóságos szükségletével. Ez az állapot béke idején is súlyos csapás a mai emberiségre; a javak mennyisége tönkremegy ugyanakkor, amidőn szegény emberek nagy tömege sürgős szükséget szenved ezekben a javakban. De ami máskor súlyos csapás volt, szinte elviselhetetlenné vált a háború alatt a legeslegszükségesebb fogyasztási cikk, a kenyér dolgában. Mi, akik állandóan foglalkozunk a kapitalista társadalmi rend belső szervezetének boncolásával, a háború kitörése után azonnal megírtuk, hogy a rendes anarchisztikus módon a monarchia élelmezését a háború alatt ellátni nem lehet; azonnal sürgettük a gabona állami lefoglalását, a gabonamonopóliumot. Most végre, miután az első háborús gazdasági évet átszenvedtük, rátért a kormány a helyes útra és a gabonaellátást a következő évre állami vezetés alá helyezte.
Elvileg tehát a magyar kormány, mint a lapunk belsejében közölt rendelet mutatja, elfogadta álláspontunkat. A gyakorlatban azonban számos kifogásolni való részletet hagyott meg.
Azt még megértjük, hogy mindenki, akár mint termelő, akár mint részes arató jutott gabonához, megtarthat a maga részére annyit, amennyire a jövő gazdasági évig szüksége van; helyes, hogy a gazdasági cselédek járandósága és a vetőmag, valamint az igavonó állatok takarmánya is szabad rendelkezésre marad. Elvileg helyesebb lett volna az egész élelmezést monopolizálnia; ennek a megoldásnak viszont az az előnye van, hogy az ország lakosságának majd a fele közvetlenül saját termeléséből élelmezi majd magát, ami az élelmezés nagy munkáját nagyon megkönnyíti.
Ellenben nem értjük, hogy miért kellett megengedni, hogy nem termelők is vásárolhassanak szeptember 15-ig gabonát? Mert ámbár csak abban a vármegyében vásárolhat, ahol lakik, az engedélynek mégis az lesz a következménye, hogy a gazdagabb fogyasztók bőségesen ellátják magukat, mert semmi ellenőrzés nincs arra nézve, hogy ugyanaz a fogyasztó két-három termelőtől is ne vásároljon gabonát, mert a rendelet szövege szerint a kormány „fölhatalmazást adhat a törvényhatóság első tisztviselőjének, hogy a törvényhatóság területén a termelőtől való vásárlást hatósági vásárlási engedélyhez köthesse”. Ami azt jelenti, hogy általában mindenki vásárolhat a vármegyéje területén, akitől csak akar, minden korlátozás nélkül!
Annál inkább megteheti ezt bárki a vidéken, mert a rendelet megszegőit csak „2 hónapig terjedhető elzárással és 600 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel” büntetik. Ezek a büntetés maximumai. Ami az elzárást illeti, eléggé tapasztaltuk, hogy a felsőbb bíróságok mostanában minden élelmiszeruzsorást fölmentettek az elzárás alól: húsz vagy száz korona büntetés pedig igazán nem számít…
A gazdáknak, a falu vagyonosabb lakóinak a kenyere tehát biztosítva lesz. De hisz ezeknek az idén is bővében van fehér kenyerük! Mi lesz velünk, szegény kukoricakenyeret rágó városi proletárokkal? A rendelet szerint a kormány megengedheti a városoknál, nagyvállalatoknak, fogyasztási szövetkezeteknek, kórházaknak stb., hogy szeptember 15-ig szükségletüket – amelynek nagyságát a belügyminiszter szabja meg – a termelőknél beszerezhessék. Ez bizony nem sok! Kérdés, lesz-e pénzük a városoknak a beszerzéshez? Lesz-e hozzá bátorságuk, nem félnek-e majd esetleges veszteségektől! Lám, Németországban másképp történt a dolog: ott a kormány fölszólította Berlin városi hatóságát, hogy szerezzen be kellő mennyiségű élelmiszert; egyben magára vállalta, hogy amennyiben veszteség állna elő ebből, 60 millió korona erejéig a kormány fedezi! A magyar városok, amelyeknek képviselőtestületében oly szép számmal találhatók a mindenféle rendű és rangú élelmiszeruzsorások, bizony aligha fognak sietni a városi lakosság élelmezését biztosítani…
Ha pedig a városok ezt elmulasztják, akkor már csak az újonnan alakítandó „Haditermény Részvénytársaság” fog róluk gondoskodni. Ez egy 20 milliós bank lesz, az alaptőke felét a kormány adja, másik felét részvényjegyzés útján hozzák össze, csak 5 százalék haszonnal dolgozhat, és a többi. A gabonabank igazgatóságának tagjait a kormány nevezi ki. Ez is szép. De a rendeletben egy betű sincs arról, hogy nekünk, fogyasztóknak is jusson megfelelő képviselet ebben az intézményben, amely a kenyerünk fölött határoz. Egyik esti lap már közli a leendő igazgatóság névsorát; csupa ismerős név: Rubinek Gyula és Bernát István a gazdák részéről; Höhnich malomigazgató; a Hitelbank és Kereskedelmi Bank egy-egy igazgatója; Sándor Pál a kereskedők részéről; a gabona bank vezetője Vojnich István báró lesz. Szóval, a gazdák és malmok, a bankok és gabonaüzéreknek meglesz a kellő képviseletük a kenyérközpontban: ellenben a fogyasztók ki vannak nullázva. Ezen még lehet és kell is föltétlenül segíteni. Bódy Tivadart nem ismerhetjük el a fogyasztók hivatott képviselőjének. Követeljük, hogy a szervezett munkásság és a munkás fogyasztási szövetkezetek képviselői is helyet kapjanak ebben az intézményben. A mi kenyerünkről van szó; ne határozzanak tehát egyoldalúan az eladók mindenféle képviselői rólunk – nélkülünk. A fogyasztók képviselőinek is helyet kell adni ebben a közhasznú, a közélelmezést szolgáló intézményben…
Nem helyes az sem, hogy a kormány nem tiltja le most sem a szeszfőzést a gabonafélékből, hanem egy későbbi rendeletben fogja a mennyiséget megszabni. Azt hisszük, hogy az ország érdekének csak egy elintézés felel meg: semmiféle emberi élelmezésre alkalmas gabonából vagy más élelmiszerből szeszt főzni nem szabad.
A legsúlyosabbat a végére hagytuk: a rendeletben egy szó sincs még arról, hogy vajon milyen áron fogja a gabonabank számunkra vásárolni, illetve nekünk eladni a kenyérre valót? Ez a legfontosabb, a legégetőbb kérdés, ez foglalkoztatja most a városi lakosság apraját-nagyját. Hisz tudvalevő, hogy a gabona ára szerint igazodik minden egyéb élelmiszer ára is. Sajnos, a kormány még mindig késlekedik azon értesülésünk megcáfolásával, hogy fönn akarja tovább is tartani a mai rettenetes gabonaárakat, sőt azokat közvetlen az aratás után a gyors cséplés jutalmazása címén, még föl is akarja emelni. Várjuk tovább is a cáfolatot, mert nem akarjuk elhinni, hogy a kormány a városi fogyasztók amúgy is kiéheztetett tömegeit tovább is a gabonatermelők uzsorájának akarja áldozatul vetni.

Népszava, 1915. június 27.
Közgazdasági szemle

[…] A „Haditermény Részvénytársaság” szombaton tartotta meg alakuló közgyűlését. E részvénytársaságnak az alakításáról a Népszava már megemlékezett és elmondta kritikáját Többek között kifogásoltuk azt is, hogy az igazgatóságban – amelynek tagjait a kormány nevezi ki – csak a termelőknek és közvetítőknek szándékoztak képviseletet adni, kifelejtvén a fogyasztókat, főleg pedig a munkásságot. Úgy látszik, ennek a bírálatnak a hatása alatt Harkányi kereskedelmi miniszter helyet ajánlott föl az igazgatóságban. A pártvezetőség foglalkozott a dologgal és hozzájárult ahhoz, hogy a szervezett munkásság képviseletében Garami elvtárs a kinevezést elfogadhassa. Indokai a következők voltak: a munkásság egy jogos követelése, amelynek szószólói voltunk, nyer ezzel teljesítést; az állás díjazatlan, tiszteletbeli állás és hijján van minden politikai vonatkozásnak. Garami elvtárs kineveztetése már megtörtént és a szombati alakuló közgyűlésen bejelentést is nyert.
Természetes, hogy az aránytalanság a fogyasztók és termelők képviselete között ezzel nem szűnik meg, csak enyhül. Az igazgatóságban, mint a következő névsor mutatja, azok, akiknek a gabona magas ára közvetlen vagy közvetett érdekük, nagy többségben vannak.
Kinevezték az igazgatóság elnökévé Schmidt József nyugalmazott államtitkárt tagjaivá pedig Balogh Elemért, Bódy Tivadar dr.-t, Emich Gusztáv dr.-t, Garami Ernőt, Grünn János dr.-t, Hatvany Károly bárót, Jeszenszky Pált, Kiszely Gyulát, Klein Gyulát, Langfelder Edét Mihalic Adolf dr.-t, Rubinek Gyulát, Sándor Pált, Serbán Jánost, Simon Jakabot, Somssich László grófot és Végh Károlyt. A fölügyelő bizottság tagjaivá megválasztották Balkányi Kálmán dr.-t, Hartmann Bélát, Meskó Pált, Szaplonczay Mihályt, Tarján Vilmost és Tóth Jenőt. A közgyűlés után az igazgatóság megtartotta alakuló ülését Schmidt József nyugalmazott államtitkár elnökletével és alelnökökké megválasztotta Hatvany Károly bárót, Sándor Pált és Somssich László grófot.
Nagybirtokosok, malomigazgatók, gabonakereskedők alkotják az igazgatóság zömét! Garami elvtársnak tehát nem lesz könnyű a munkásság érdekeit megóvni; kinevezése mégis örvendetes, mert annak a fontos elvnek az elismerését jelenti, hogy élelmezési dolgok intézésébe bele kell vonni a munkásságnak, mint fő fogyasztó rétegnek a képviselőit is!